Decemberi személyes képek, közreműködés, jelölés & /Nyden

Decemberi személyes képek, közreműködés, jelölés & /Nyden

Megint csak egy havi személyes képes összefoglalóval érkeztem, amely ebben az évben az utolsó, hiszen egy hét van hátra a 2018-as évből. Újabb 116 képet adtam hozzá a galéria személyes képek albumához, Dua hónapról-hónapra egyre aktívabb Instagramon, Twitteren és sztorikban. Alább találtok Jingle Ball kulisszák mögötti képeket, ahogy más rendezvényekről is, de kedvencünk most különösen sok időt töltött családjával és barátaival is, amit meg is osztott. Pl. pár napja táncosa, Belén Leroux születésnapját ünnepeltek, majd egy nappal később egy “privát” karácsonyi partit tartottak. Tegnapelőtt barátnőivel lógott, majd tegnap szűk családi körökben ünnepelte a szeretet ünnepét, a Karácsonyt. Ezúttal is Boldog Karácsonyt szeretnék nektek kívánni, nézzétek meg a képeket alább!

47456020_2170620722977661_8919065115331212374_n.jpg DvRo9zWXcAES2r6.jpg DvGrZ0cWoAAaVZ1.jpg DutoyavWsAcQoM3.jpg

Emellett ha hihetünk a forrásnak, a Folha de S. Paulo-nak, még a jövő év folyamán új kollaboráció érkezik kedvencünktől, mégpedig egy híres spanyol énekesnővel, akivel már többször találkozott, Rosalía-val. Ti is várjátok már?

Tegnap bejelentették a The Keviane Music Awards 2018 díjátadó jelöltjeit, ‘Az év női előadója’ kategóriában pedig kedvencünket is jelölték! Olyan énekesnőket jelöltek még, mint Hailee Steinfeld, Ariana Grande, Rita Ora vagy Halsey. Végezetül pedig egy rossz hír: Dua bejelentette, hogy többé már nem működik együtt a /Nydennel, így kollekciója sosem látja majd meg a napvilágot. Az okok ismeretlenek, de kárpótlásul bejelentette, hogy 2019-ben valami nagyon klassz hírt hoz nekünk!

A ‘Homesick’ előadása Rómában

A ‘Homesick’ előadása Rómában

Kedvencünk tegnap családjával Olaszország fővárosába, Rómába utazott. Vele tartott édesapja, Dukagjin, édesanyja, Anesa, húga, Rina és öccse, Gjin is. Először Vatikánban jártak és megnézték a templomot, valamint élőben Ferenc pápát. Ezután este a Theatro Argentinába mentek, ahol Duának fellépése volt: Homesick című dalát adta elő a közönség előtt. Egy fekete kabátban volt, haja pedig ki volt egyenesítve. Sajnos a fellépésről csak három képet kaptunk, de a rajongók közzétették kedvencükkel készült szelfijüket, úgyhogy ezeket is megnézhetitek.

DscNa5kXgAAf2-d.jpg DscNGGBWoAArek9.jpg DscO6f0XcAUjj6V.jpg DsbMIqdWwAE01Aj.jpg

Szeptemberi Instagram képek, 19 millió követő

Szeptemberi Instagram képek, 19 millió követő

Még eddig nem írtam ilyen összefoglaló bejegyzést Dua személyes képeiről, de mivel ebben a hónapban szép számban összegyűltek, gondoltam, a hónapok utolsó hetében lehetne ilyen bejegyzés. Szóval most elhoztam nektek a szeptemberi Instagramra posztolt képeket, melyeket nem szeretnék nagyon részletezni, mert minden képhez más köthető, csupán egyet: kedvencünk jelenleg 19 milliós Instagram rajongói táborral büszkélkedhet, azaz 19 nap alatt sikerült gyűjtenie 1 millió követőt. Gratulálok neki ehhez! Képekből 45-öt találtok szám szerint, jó nézelődést!

   

Illetve külön szedtem az Electricity still képeit, valamint azt a pár kiskori képet, amivel Lyra Duraku-t köszöntötte fel, ezeket is megtaláljátok a galériában.

   41299123_332229403997084_576790209989095538_n.jpg

   

Franciaországi fellépések

Franciaországi fellépések

Tegnapelőtt, vagyis július 4-én kedvencünk Franciaországba repült, de ezúttal nem egyedül, hanem szüleivel, Dukagjinnal és Anesával, valamint párjával, Isaac Carew-el. Dua a napokban közölte, hogy a turnézásban szünetet tart, most jön a fesztiválszezon. Magyar rajongóknak: ne feledjétek, augusztus 12-én a magyar Sziget Fesztiválra látogat az énekesnő! Több rajongónak is sikerült őket elcsípni az ebéd közben, több szelfi került megosztásra. De hogy miért is látogatott Dua Franciaországba? A Deezer France által prezentált rendezvényre volt hivatalos, mint az egyik fellépő. Egy átlátszó, csipkés ruhát viselt, fehér tollakkal a lábánál és kezénél. Haja a szokásos módon szét volt engedve. Sajnos nem kaptunk setlistet, de a híres számai mellett egy feldolgozást is előadott gyönyörűen, ami pontosan Troye Sivantól volt a My My My. Láthatóan az eredeti előadónak is tetszett előadása, megköszönte egy kedves üzenettel. Most kivételesen felkerült két videó a YouTube-ra, így meg tudjátok hallgatni!

DhRaPGeWkAAB5UA.jpg DhRdAKiWkAAc5vd.jpg DhWRsRDXkAE75ms.jpg DhWas16XcAEmd2h.jpg DhWQ2SXX4AA5NZA.jpg

DhSVl4AV4AA69DO.jpg DhSebTrUYAEg_Rt.jpg DhWPNRSXkAARZO-.jpg DhSY53GXkAUxoVs.jpg DhSWMp2UEAArVNu.jpg

Úgy tűnik, kedvencünknek nem csak a Deezer France-nál volt fellépése, mert egy nappal később, tegnap este a Cartier privát eseményen énekelte el legismertebb dalait. De mivel ez privát rendezésű volt, csak két rövid videót kaptunk eddig, képeket egyáltalán nem. Csak édesapjával fotózkodott a fellépés előtt, innen tudni, hogy egy fekete V alakban kivágott ruhát viselt. Szóval egyelőre egy fotót tudtok megnézni a galériában erről, de ha jön több kép, azt biztosan feltöltöm majd!

DhYIGqEUcAADQGs.jpg    

Anesa szülinapja

Anesa szülinapja

Az oldal nevében is szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni kedvencünk édesanyjának, Anesa Lipának! Nem tudjuk, ma melyik életévébe lépett, de az biztos, hogy ma van a születésnapja, mivel Dua is felköszöntötte egy aranyos szöveggel Instagramján keresztül. Három képet csatolt, az egyik ma készült, a másik kettő pedig régebbi.

35999333_190783371596405_669317739084513280_n.jpg 36136663_2039108512813772_2941242511093399552_n.jpg 36086433_404464713370333_5830675342796259328_n.jpg  

Boldog Születésnapot Anya! Miattad vagyok az, aki ma vagyok. Köszönöm, hogy mindig szerettél engem, számíthatok rád és mindig ott voltál, mikor kellett. Köszönöm, hogy a legközelebbi bizalmason és a legjobb barátom is vagy egyben. Köszönöm, hogy mindig őszinte voltál velem, a megfelelő irányba terelgettél, megtanítottál járni és megmondtad nekem azt, hogy bármit elérhetek az életben, ha hiszek benne. Szóval hálás vagyok mindenért, amit értem és a családunkért tettél. Mindennél jobban szeretlek, szavak sincsenek rá, mennyire! Szeretlek annyira, mint más 100 másik embert anya!